Életem legrosszabb repülésére szívességből indultam egy barátom kedvéért.

A nagyapja azokban a napokban hunyt el, és családjuk úgy gondolta, végső tiszteletből oklahomai birtokul felett szeretnék hamvait kiszórni.

Mivel közel 20 éve repülök, összesen 1,800 órát gyűjtöttem látva-repülési és műszeres körülmények között, és egy kis Beech Sierrám is volt, így örömmel teljesítettem kérésüket.

Oklahomába indulásom előtt alaposan végignéztem a VFR térképet, és precízen beprogramoztam a GPS-be a családi birtok adatait, nehogy más földje felett essen meg a tiszteletadás. Már csak azért sem, mert a nagypapa nem volt beszélőviszonyban a szomszédsággal...

Azon a napon felvettem az urnát a családtól Texasban, átszeltem a Red River-t, és hamarosan Oklahoma birtokai felett repültem. GPS alapján rárepültem a nagypapa ranch-ére és tettem néhány kört a szélirány belövéséhez.

Kinyitottam a Beech Sierra szellőzőablakát, és a levegő meglódult a kabinból kifelé. Ez történik ugyanis, ha egy repülőgép ablakát kinyitod a levegőben. A törzs körül áramló külső levegő nyomása kisebb, ezért a belső levegő kifelé törekszik az ablakon.

Kinyitottam a hamvakat tartalmazó urnát, és az ablakhoz tapasztottam a nyílását. Semmi nem történt. A GPS csipogni kezdett, jelezve, hogy pontosan elértem a célterületet, és ideje a dobásnak. Megdöntöttem az urnát, de túl nagy volt hozzá, hogy a kis szellőzőablakon kiférjen a szája.

Sietnem kellett. Behevederezve, fél kézzel a kormányt fogva ügyeskedtem, felemeltem vízszintesre a tárolóedényt, remélve, hogy az áramlás kiviszi a hamvakat.

Az áramlás megtette hatását, csak nem úgy, ahogyan gondoltam. A 130 csomós menetszél a másodperc töredéke alatt fekete füsttel töltötte meg a kabint... pontosabban ez nem füst volt, hanem hamu.

Nem kaptam levegőt. Fulladtam, de nem is akartam levegőt venni. Elejtettem az urnát, az tett a padlón egy kört és még több hamu ömlött ki belőle.

A műszerfalat nem láttam, sötétszürke por lepte el a kabin levegőjét és minden centiméterét.

Abban a percben esküszöm, hallottam az öregúr harsány nevetését.

Aki kívülről nézte a repülőgépemet, biztosan gondolhatta, egy tök részeg pilóta ül a kormány mögött, ahogyan le-fel, jobbra-balra imbolyogva szó szerint vakrepülésben kóválygott az égen.

Meglehetősen komikus látvány lehettem, amint szerencsenfekete arccal megpróbáltam kidugni az orromat a szellőzőablakon levegőért kapkodva, miközben patakokban folyt a könny a szememből. Végül kissé leülepedett a por, és sikerült hazaérnem.

Négy órán át tartó porszívózással sikerült nagypapit kitessékelni a repülőgépből.

Miután ezzel meg voltam, autóba ültem, és levezettem Oklahomába a ranch-re.

Megálltam a kerítésnél, hátat fordítottam a szélnek, és végső útjára engedtem a porszívó porzsákjának tartalmát. Nagypapa végre hazatért.

Az én tanulságom az, ha valaki megkér, hogy szórt szét hamvait, keress egy pilótát, akivel nem vagy túl jóban, és ajánld őt. Másrészről viszont soha ne próbáld meg a repülőgépedet olyan dologra használni, amire nincs felkészítve.

Goerge Dalton, Grapevine, Texas


Forrás: AOPA Never Again Online

Fordította: Avasi Gábor